«

»

szept 12

VENI SANCTE SPIRITUS

Évkezdő gondolatokszentlelek

A kezdethez több mondás és gondolat is kapcsolódik. „Minden kezdet nehéz.” „Jó kezdés fél siker.” Egy kínai bölcs mondás szerint: „A kilenc emeletes tornyot egy sor téglával kezdik építeni. Az ezer mérföldes utazás egy lépéssel kezdődik.” A kezdet valóban nehéz, de mindig van egy kezdeti különleges energia is, merjük ki mondani a kezdet kegyelme. Így indult maga az egyház is pünkösdkor, így indult egy-egy szerzetesrend nagy lendülettel, vonzással, fénnyel.

A mi életünknek is vannak kezdetei: születés, keresztelés, iskolás kor, házasságkötés… És vannak visszatérő kezdetek, mint pl. az újév vagy éppen egy új tanév.

Mit is kezdjünk ezzel az új tanévvel? Hogyan irányozzuk be, hogy előre haladjunk, hogy növekedjünk?  Szent Pál apostol  szavai jutnak eszembe, ezzel kezdtük a nyári lelkigyakorlatunkat is.

„Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak. Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke. S Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva, egy testben .”(Kol.3.12-15)

- Tibor atya -