«

»

okt 11

A felújított sportudvar átadása a Váci Mihály Katolikus Általános Iskolában

„…fogadj szót, fiam…nehogy a jó, amivel az isteni kegyelem bennünket elárasztott, tunyaságod és restséged, valamint hanyagságod miatt megromoljék, s megsemmisüljön.” (Szent István király intelme Imre herceghez)

E gondolat jegyében iskolánk nagy adósságot törlesztett. Sikerült a több mint 30 év alatt szinte használhatatlan állapotba kerülő, elavult sportudvart saját pénzügyi forrásból korszerű technológiával felújítani. Tapasztalhattuk az elmúlt években, hogy a ránk bízott növendékek lelki-erkölcsi-szellemi neveléséhez egyre jobb és jobb lehetőségekkel rendelkezünk. Van azonban a gyermeknevelésnek egy negyedik összetevője: a testi nevelés. A gyerekek számára elengedhetetlenül fontos az örömteli mozgás. A játék és a sport is az oktatásnak és a nevelésnek része, egészséges életmódra, szolidaritásra, becsületességre, kitartásra nevel. A sport, mint játék és a test okos edzése helyes, és szükséges, mert a testi nevelés lelki nevelés is hiszen „a sport a test útján nyitja meg a lelket” (Szent-Györgyi Albert)

Nagy örömünkre a tanévkezdés havának utolsó napján megünnepelhettük iskolánk sportudvarának megújulását. Rendezvényünkön tiszteletét tette intézményünk fenntartója, dr. Beer Miklós püspök atya képviseletében dr. Puskás Balázs főigazgató-helyettes, Maksáné Kovács Krisztina gazdasági igazgató, Tóth András esperes, plébános. Városunk részéről Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes, a Nagykátai Járási Hivatal vezetője, Dorner Gábor, Nagykáta város polgármestere, az alpolgármester urak, jegyző asszony és a képviselőtestület tagjai, a Városgazdálkodási Szervezet vezetője és munkatársai, a város intézményvezetői jelentek meg. Vendégeink voltak még az EKIF Déli Régiója katolikus iskoláinak igazgatói, valamint a kivitelező cégek vezetői.

A köszöntőket követően szalagvágásra került sor. Majd Makay László tiszteletes áldást kért, Tóth András esperes pedig megáldotta és megszentelte új létesítményünket. Ünnepségünk végén diákjaink – akik már izgatottan várták az első pályára lépést – labdát ragadtak, s játékkal szórakoztatták a közönséget.

Hogyan jutottunk el az avatás pillanatáig?

Iskolánk 1984-ben került átadásra. Az akkor elkészült salakborítású kézilabdapálya az eltelt időszakban teljesen elhasználódott. A mostani helyén lévő kosárlabdapálya aszfaltborítása tönkrement. Karbantartásuk lehetetlenné vált, nem feleltek meg sem a tanítási feltételeknek, sem a mai korban elvárható követelményeknek. Első gondolataink között egy modern burkolattal ellátott, „téliesíthető”, légfenntartásos sátorral lefedhető 20X40-es pálya szerepelt. A műfüves borítást már ekkor elvetettük korlátozott felhasználhatósága miatt. Nekünk egy lehetőleg minden labdajátékra alkalmas sportfelületre volt szükségünk. A most kialakított sportudvar sokrétűbb felhasználásra ad lehetőséget. Borítása a jelenleg elérhető legmodernebb, felhasználóbarát felület. Egy úgynevezett öntött gumiborítás, amely az esetleges sérülések súlyosságát is csökkentheti.

Az időközben befutott árajánlatok alapján a legjobb ajánlatot benyújtó céggel egyeztetve módosítottuk az eredeti elképzelést. A sátorborítás jelenleg sem elvetett terv. Lehetőségeink szerint ezt is szeretnénk elkészíttetni. A munkálatokat nagyban segítette Szarvas Tamás geodéta, akivel karöltve kezdődtek az első mérések a terepen. Az ő közreműködésével jutottunk el a beruházásra árajánlatot adó több cég közül az általunk kiválasztott kivitelezőhöz, a ZÖFE Zöldterület-fenntartó és Fejlesztő Kft – hez, akik a mi elképzeléseinket maradéktalanul igyekeztek megvalósítani. Minden felmerült kérdést, problémát a kivitelezést felügyelő műszaki vezetővel, Babicz Tamással egyeztetve megoldottak. A sportudvar tervezése és kivitelezése során kiemelten fontos volt számunkra az iskola szomszédságában lakók udvarának védelme. Ezért egy komoly vízelvezető és szikkasztó rendszer is kiépítésre került.

Nemcsak rendezett, szemet gyönyörködtető sportpályáknak örülhetünk, de a régiek mellett új sportágak kipróbálására is lehetőségünk nyílik. Egy 20×40 méteres kézilabda-, kispályás labdarúgópálya, egy teniszpálya várja a sportoló gyerekeket. Használhatunk még ezen kívül egy szabványméretű röplabda - és kosárlabdapályát, valamint egy 60 méteres futópályát, amihez egy távolugródomb tartozik. A munkálatok azonban nem állnak meg itt. Önkormányzatunk ígérete szerint az udvart körülvevő kerítés újjáépítése a következő év tavaszán megtörténik.

Azt gondoljuk, hogy októbertől egy olyan területet vehetnek birtokba diákjaink, amellyel a sport még inkább örömteli és méltó szerepet tölthet be életükben.

 Dr. Molnár István