«

jan 03

ÁLDOTT KARÁCSONYT ÉS BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES MUNKATÁRSUNKNAK!

Az alábbi történettel kívánt nekünk Boldog Ünnepeket Pécsi Rita, képzésünk vezetője.

Misa, egy meleg szívű kisfiú

Az orosz Oktatàsùgyl Minisztérium 1994 – ben két misszionáriust bízott meg azzal. hogy kidolgozzanak egy olyan tananyagot, amellyel az iskolákban megtaníthatják a tanulóknak a bibliai alapelveket Arra is fölkérték őket, hogy a börtönökben a tűzoltóságon. a rendőrségen. valamint egy nagy árvaházban is tanítsanak Kesőbb ők mondtak el árvaházi élmenyüket. ”Közeledett a karácsonyeste. Árváink életükben először hallották a karácsonyi történetet. Elmeséltük nekik, hogy József és Mária elment Betlehembe, de már nem volt hely számukra a fogadókban. Aztán hogyan született meg Jézus egy istállóban, és hogy fektették szülei egy jászolba. Amíg beszéltünk, a gyerekek és a nevelők lélegzet visszafojtva hallgattak bennünket. Némelyikük a szék legszélére csúszott, nehogy egy szót is elmulasszon abból, amit mondunk. Amikor véget ért a történet, minden gyereknek adtunk három kis darab kartonpapírt, amiből egyszerű jászolt készíthettek. Kaptak egy kis sárga szalvétadarabot is, amit azután az útmutatásunk szerint vékony csíkokra téptek, és szalmaként a jászolba tették. Világosbarna filcből babformákat vágtunk ki, egy régi hálóingből pedig négyszögű flanell darabokat, hogy a babáknak takarója is legyen. A gyerekek serényen dolgoztak, hogy összeállítsák apró jászlaikat, én pedig körbejártam közöttük, hogy segítsek, ha valamelyiküknek szüksége lenne rá. Minden rendben ment. Atán ahhoz az asztalhoz értem, amelyiknél a hat év körüli kis Misa ült. Éppen elkészült a munkájával. Amikor szemügyre vettem a jászlát, elképedtem, mert abban nem egy, hanem két baba feküdt. Gyorsan hívtam a tolmácsot, hogy megkérdezzem a kisfiútól, vajon mit értett félre. A fiúcska széttárta a karjait, elgondolkozva nézte a pici jászolt. Aztán nagy komolyan belefogott a karácsonyi – történet elmesélésébe. Eletében először hallotta ezt a történetet, úgyhogy meglepett, milyen pontosan emlékszik rá. Mikor ahhoz a részhez ért, hogy Mária a kis Jézust a jászolba fektette, innen egészen sajátos módon folytatta: “Amikor Mária a babát a jászolba tette, Jézus rám nézett, és megkérdezte, hogy hol lakom. Elmondtam neki, hogy nekem se mamám, se papám, se otthonom nincs. Akkor ő azt mondta, hogy akár lakhatnék nála is. Azt feleltem, hogy ez nem megy, mert én nem tudok neki ajándékot adni, mint mások. De annyira szerettem volna nála lakni! Gondolkodtam, nincs-e valamim, amit odaajándékozhatnék neki. Eszembe jutott, hogy talán melegíthetnem őt. Úgyhogy megkérdeztem Jézust: „Te, ha melegen tartalak, az olyan lenne, mint egy ajándék?” Jézus erre azt felelte: „Ha melegen tartanál, az volna a legszebb ajándék, amit valaha is kaptam!” Akkor befeküdtem mellé a jászolba, és ő rám nézett, és azt mondta, hogy most már vele maradhatok – mindig.” Mire Misa befejezte a történetét, elöntötték szemét a könnyek, és megállíthatatlanul patakzottak végig az arcán. Arcát kezébe temette, és fejét az asztallapra hajtotta. Ez az árva kisfiú talált valakit, aki sohasem hagyná el vagy bántaná őt. Valakit, aki mindig vele lesz.

 Én pedig megtanultam: „Nem az számít leginkább, hogy mink van az életben, hanem, hogy kicsodánk.”