Advent van.

Maga az évszak is arra sarkall minket, hogy befelé figyeljünk és legyünk nagylelkűbbek az Istennek ajándékozott időben. Évről évre meghív a készület ideje arra, hogy amint az ószövetségi nép, mi is kivonuljunk megszokott, időnkét talán megalkuvásokkal teli életünkből, s új lendülettel induljunk el az ígéret földje felé.

                Sokféle hasonlattal lehetne bemutatni, hogyan készítsünk helyet a születendő gyermek számára életünkben. Amikor a repülőgép leszálló félben van, kivilágítják a leszállópályát, eltakarítják onnan mindazt a sarat, egyenetlenséget, ami a leszállást megnehezítené. Ehhez is hasonlíthatnánk az Úr érkezésére való előkészületünket. C. G. Jung szerint az embernek mindig tudnia kell, hogy ő csak istálló, amelyben isten megszületik, nem kész palota, amely Isten fogadásához illenék. – Mi mindig szeretnénk kiérdemelni Isten szeretetét erőfeszítéseinkkel, de előbb-utóbb be kell látnunk, hogy sosem leszünk méltók az ő fogadására. Mindig istállók maradunk, amelyben trágya és szemét található.

Karácsony ünnepe ugyanakkor azt bizonyítja, hogy Isten Fia szabadon, szeretetből, ingyen és elvárás nélkül akar minket megajándékozni önmagával. Egy életen keresztül tisztogathatom magam, hogy méltó és alkalmas hajléka legyek, mégsem leszek az soha. Ezért jobb, ha inkább engedem, hogy a kegyelem ereje vigye végbe életemben mindazt, ami szükséges. az isteni gyermek befogadásához. Természetesen törekedhetek rá, hogy alkalmas leszállópálya lehessek, de a csodát szinte észrevétlenül Isten fogja végbevinni az életemben.

                Mária igent mondott szívében, és elindult egy isteni kalandra, bár nem tudta mire vállalkozik. Anya akart lenni, életet adni, lényét átadni egy másik lénynek. De hogy van az, hogy az emberiség életét hordja magában? És József, az ember? Ő is csendben volt, a titkot magába zárta és őrizte. Magához vette Máriát. Elfogadta a másnak elfogadhatatlant.

Átélte ez a két csodálatos ember a viaszszagú, álomnedvességű csendben a világ csendjét. A hajléktalan-, majd menekültlét aggódásában a világ jövőjének félelme reszketett. Ebben a kiszolgáltatott létben óvatosan, félve, gyöngéd biztatással ölelte magához őket az isten szeretete. Jézus majd ezt a mozdulatot adja tovább a kereszten az egész emberiség számára. Isten ott ölel át bennünket, ahol élünk, ahol épp tartunk a felé vezető úton.

                Az idei adventben is szállást vesz otthonunkban, melynek állapotát látva, mentegetőzve nyitjuk résnyire előtte az ajtót, s ő belép, hogy szeretetének melegével felmelegítse kihűlt szívünket.

Szeretettel Tibor atya