«

»

ápr 21

„Egymás hite által épülünk”  („Lámpát sem azért gyújtanak, hogy véka alá rejtsék”)

- szakmai találkozó a Váci és az Egri EKIF vezetői között

Minden egyházmegye kialakította az elmúlt évek alatt saját nevelési-oktatási intézményeit irányító struktúráit. A Katolikus Pedagógiai Intézetben (KAPI) alkalmanként találkoznak is az egyházi fenntartók neveléssel és oktatással foglalkozó munkatársai, hiszen közösek a feladatok, közösek a problémák. A katolikus iskolákban az evangelizáció lehetőségei és nehézségei is hasonlóak. Mégis ritkán kopognak be egymáshoz, hogy személyesen kicseréljék tapasztalataikat. Az elmúlt héten az Egri EKIF munkatársai keresték fel a Váci EKIF csapatát, éppen a Magyar Kurír és az Új Ember c. folyóirat február elején megjelent riportja nyomán.

A Váci Egyházmegyében közel 30 oktatási intézményben több, mint 9000 diák tanul. A pedagógusok közül sokan még az előző rendszerben szocializálódtak, nem vallásgyakorlóként érkeztek a katolikus iskolai rendszerbe. Az Egri Főegyházmegyében közel 50 oktatási intézmény működik.  Az iskolák többségét átvették. Mindenütt a legnagyobb feladat, hogy hogyan lehet ilyen körülmények között a keresztény értékrendet mélyebben beengedni a nevelés, oktatás mindennapjaiba. A Váci Egyházmegye iskoláinak igazgatóival közösen elkészített, 10 évre szóló stratégiai tervben jelentős célkitűzés, hogy egyházi fenntartóként többet, illetve mást is szeretne adni, mint az állami fenntartó. Nevezetesen az Evangélium örömét eljuttatni a tanulókhoz és családjaikhoz. De hogyan valósul ez meg a hétköznapokban?

A találkozón legfőképpen ezekről a kérdésekről esett szó. Az organikus pedagógia képviselője Vácott Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola docense. Az ő segítségével egy új pezsgés indult meg az intézményekben. Az igazgatók és helyetteseik, az elsős tanítók, hitoktatók, énektanárok, nyelvtanárok, közösségvezetők, táborvezetők mind-mind akkreditált képzésben részesülnek az organikus pedagógia szemléletében, és ennek alapján számos “aprómunka”  elindult (az értékelés, a művészeti nevelés, az idegen nyelvoktatás, közösségek, hitéleti nevelés stb. terén), ami modellértékű lehet más egyházmegyei intézmények számára. A Családi Életre Nevelés programja Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes vezetésével is rendkívül hatékonyan segít megvalósítani ezt a pedagógiát, de ugyanezt támogatják a sajátos nevelési igényű (SNI) és a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő (BTMN) és egyébként szakmai segítségre szoruló gyermekekért, tanulókért működtetett pszichológus munkacsoportok. Mindezek finanszírozási lehetőségeiről, a gazdálkodásról, az ügyviteli szoftver hasznáról, a fejlesztések ütemezésről, a munkaügyi tapasztalatokról is élénk eszmecsere folyt. A megbeszélésen sok témát érintettek, amelyekkel gazdagították, tovább lelkesítették egymást a nevelésért felelős szakemberek, és természetesen a viszontlátogatás vágyával búcsúztak el egymástól. A két EKIF találkozása közelebb vitte a résztvevőket ehhez az Igéhez: „Egymás hite által épülünk”.

http://www.magyarkurir.hu/hirek/-egymas-hite-altal-epulunk-vaci-es-az-egri-egyhazmegye-oktatasi-vezetoi-talalko