«

»

júl 03

Te Deum 2018.

“A SZERETET PEDAGÓGIÁJÁT ÉRTSÜK, VALLJUK ÉS ADJUK TOVÁBB”

A Váci Székesegyházban 2018. június 10-én délelőtt immáron ötödik alkalommal gyűltek össze az egyházmegye fenntartásában működő köznevelési, illetve oktatási intézmények munkatársai, hogy  szentmise keretében közösen adjanak hálát az Úrnak az elmúlt tanévben elért eredményekért. A szentmisét Dr. Beer Miklós megyéspüspök mutatta be, többek között Dr. Csáki Tibor atya, – az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának (EKIF) főigazgatója – koncelebrálásával.

Ezt követően került sor a „Te Deum”-, a „Te Deum Életmű” díjak, illetve a „Szent Gellért” díj arany és ezüst fokozatának átadására, amelyekkel az egyházmegye oktatási, illetve nevelési intézményeiben dolgozók példaértékű, szakmailag kiemelkedő tevékenységüket ismerték el. Az ünneplő közösség szeretettel búcsúzott Nagy Istvántól, az EKIF tanügyigazgatójától. Majd a köszönetnyilvánításokat követően Dr. Csáki Tibor atya szavai zárták az ünnepséget, aki az EKIF dolgozóinak és minden segítőnek megköszönte a lelkiismeretes, együttműködő munkát. A program püspöki palota kertjében közös, családias légkörű ebéddel fejeződött be.


Díjazottak:

Te Deum díj:
 Csallóné Majoros Erzsébet  tanító, Balassagyarmat

Zsigmondné Vind Éva  óvodapedagógus, Fót

Csulyáné Rácz erika  műszaki- technika tanár, Újhatvan

Gutai Pálné  ének-zene tanár, Albertirsa
Borcsányi Józsefné  dajka, Gödöllő
 Kádárkutiné Hegedűs Andrea  gazdasági vezető, Pásztó
Kármánné Lachegyi Márta   általános iskolai tanító, katolikus hitoktató, Karolina
Balogné Komáromi Eleonóra   intézményvezető- helyettes, Zagyvaszántó
Molnárné Mák Zsuzsanna   iskolatitkár, Patak
Végh Ildikó   tanító, Cegléd
Varga Gábor   tanár, Egyházasgerge 
Holuné Kozma Márta   gazdasági vezető, Dabas

Életmű díj:

Baranyi Julianna  gazdasági vezető, Hatvan

Siposné Kádár Mónika  igazgató helyettes, hitoktató, osztályfőnök, Pécel
Horváth Dénesné T. Nagy Ágnes   óvodavezető, Nagykőrös

Szt. Gellért díj:
 Arany fokozat
Dr. Molnár István   intézményvezető, Nagykáta
Ezüst fokozat
Vágó Béla   intézményvezető, Tiszajenő
Bali Imréné  óvodavezető, Salgótarján