«

»

jún 28

A VÁCI EGYHÁZMEGYE OKTATÁSI ÉS NEVELÉSI INTÉZMÉNYEINEK HÁLAADÓ SZENTMISÉJE

2019. június 27.

Keresztelő Szent János születésnapján, június 24-én hatodik alkalommal gyűltek össze a Váci Székesegyházban az egyházmegye fenntartásában működő köznevelési, illetve oktatási intézmények munkatársai, hogy  szentmise keretében közösen adjanak hálát az Úrnak az elmúlt tanévben elért eredményekért, a szentmisét Dr. Beer Miklós megyéspüspök mutatta be paptestvéreivel.

A szentmise kezdetén a főpásztor köszöntötte a jelenlévőket, majd hálát adott az elmúlt tanévért, a pedagógusi és nevelői hivatásért, mindennapi helytállásukért, hűségükért. Homíliájában az emberről, mint az Úristen munkatársáról elmélkedet, amely szerint mindenkinek megvan a feladata.  Ő a gyermek nevelését és tanítását a szülőkre és a pedagógusokra bízta, hogy a jézusi bölcsességet megtanulva váljanak igazi keresztényekké: „a nevelés, a tanítás felelősségteljes küldetés, de hinnünk kell abban, hogy bízik bennünk az Úristen és segítségül hív bennünket, hogy előkészítsük a gyermekek lelkét arra, hogy megtalálják feladatukat a világban. Ehhez pedig megadja a segítséget a Szentlélek ereje által” – mondta.

A liturgiát követően került sor a „Te Deum”, a „Te Deum Életmű”, illetve a „Szent Gellért” díjak átadására, amelyekkel az egyházmegye oktatási, illetve nevelési intézményeiben dolgozók példaértékű, szakmailag kiemelkedő tevékenységüket ismerték el. A díjakat Dr. Beer Miklós megyéspüspök adta át Dr. Csáki Tibor az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának főigazgatója és Uzsayné Dr. Pécsi Rita pedagógiai igazgató közreműködésével. Az ünnepséget a főigazgató szavai zárták, aki az EKIF dolgozóinak és minden segítőnek megköszönte a lelkiismeretes, együttműködő munkát. A program a Püspöki Palota kertjében közös ebéddel fejeződött be.

Te Deum díj

Sáfrányné Vass Margit óvodapedagógus, Bátonyterenye

Bakosné Kósa Mária tanító, Bátonyterenye

Fekete Jánosné óvodapedagógus, Cegléd

dr. Lakatosné Rozsnyói Anikó általános iskolai tanár, munkaközösség vezető, Cegléd

Tóth Katalin tanító, Gödöllő

Tóth Jánosné gazdasági ügyintéző, Hatvan

Kunsay Csaba Imréné tanító, alsós munkaközösség vezető, Újhatvan

Czakó Sándorné tanító, hitoktató, Nagykáta

Kis Renáta óvodapedagógus, Nagykőrös

Illésné Sánta Henriette iskolatitkár, Pásztó

Müllerné Makádi Hajnalka óvodavezető, Pécel

Dr. Szegényné Meggyes Ibolya igazgatóhelyettes, Szolnok

Ludányiné Bella Szilvia igazgatóhelyettes, Szécsény

Járvás Annamária konyhai dolgozó, Tiszajenő

Benedek Csaba testnevelő tanár, Zagyvaszántó

Sósné Király Karolina igazgató, Zagyvaszántó

Nagy Józsefné tagintézmény-vezető, Patak

Gondviselés Óvoda, mint intézmény, Fót

 Te Deum életműdíj  

Bujtás Katalin gazdasági vezető, Gödöllő

Barna Tiborné igazgató, Pásztó

Nagy Györgyné igazgató, Szolnok

Gecserné Gonda Róza alsós igazgatóhelyettes, Vecsés

Szent Gellért díj 

Pfender Zsuzsa igazgatóhelyettes, Dabas

Kemper Tiborné óvodavezető, Vác

Ráczné Sisa Ágnes intézményvezető, Újhatvan

 

Szöveg és képek: Bölönyi Gabriella

Váci Egyházmegye