1. Missziósság és lelkipásztori lelkület. A missziósság az, ami a Kúriát termékennyé és gyümölcsözővé teszi. Műveink hatékonyságának és hitelességének próbája. A hit adomány, de a hitünket valójában az méri, hogy milyen mértékben vagyunk képesek átadni azt. A pásztori lelkület pedig nélkülözhetetlen főként minden pap számára. Hétköznapi elkötelezettség, hogy kövessük a Jó Pásztort, aki törődik a kisbáránnyal, és életét adja másokért. A mi kuriális és papi tevékenységük mértéke.
2. Rátermettség és jó szimat. A rátermettség megkívánja a személyes erőfeszítést, hogy szert tegyünk a szükséges és elvárt tulajdonságokra, hogy a legjobban betölthessük a feladatunkat. Ez szemben áll a protekcióval és a kenőpénzzel. A jó szimat az értelem képessége, hogy megértsük a helyzeteket, és bölcsen, teremtő módon szembesüljünk velük. Rátermettség és jó szimat együtt az emberi válasz az isteni kegyelemre, amikor közülünk mindenki követi a híres mondást: „Cselekedj úgy, mintha Isten nem lenne, és aztán engedj át mindent Istennek, mintha te nem léteznél.”
3. Lelkiség és emberség. A lelkiség a tartóoszlopa mindenféle szolgálatnak az egyházban és a keresztény életben, mert táplálja műveinket, védelmez az emberi gyengeségtől és a hétköznapi kísértésektől. Az emberség megtestesíti hitünk igazságtartalmát, valódiságát, megóv attól, hogy gépekké, robotokká váljunk. Amikor már nem tudunk őszintén sírni és felszabadultan nevetni, akkor kezdődik el bennünk az az átalakulás, ami révén emberből valami mássá válunk.
4. Példamutatás és hűség. Boldog VI. Pál emlékeztette a Kúriát 1963-ban, hogy hivatása a példaszerűség. Példamutatás, hogy elkerülje a botrányokat, melyek megsebzik a lelket, és tanúságtételünk hitelességét fenyegetik. Hűség felszenteltségünkhöz, meghívásunkhoz, mindig emlékezve Jézus szavaira: „Aki a kicsiben hűséges, arra nagyobb dolgot bíznak…” (Lk 6,10) és „…lehetetlen, hogy botrányok ne történjenek, de jaj annak, aki botrányt okoz!” (Mt 18,7).
5. Értelmesség és szerethetőség. Az értelmesség arra szolgál, hogy elkerüljük a szélsőséges érzelmeket, a szerethetőséggel pedig a bürokrácia, a program- és tervkészítés szélsőségeit védhetjük ki. A személyiség egyensúlyának szükséges sajátosságai ezek. És bocsánat, hogy ismét Szent Ignácot idézem: „Az ellenség nagyon megfigyeli, vajon a lélek durva-e vagy gyöngéd. Ha gyöngéd, iparkodik még gyöngédebbé tenni, egészen a végletekig, hogy jobban megzavarja és teljesen összekavarja.” (Lelkigyakorlatok, 349)
6. Ártalmatlanság és határozottság. Az ártalmatlanság óvatossá tesz az ítéletben, képessé tesz arra, hogy tartózkodjunk az indulatos és meggondolatlan akcióktól. Az a képesség, mely a legjobbat hozza ki belőlünk és másokból. Mindig körültekintéssel és megértéssel jár el. Azt tedd másoknak, amit magadnak is szeretnél. A határozottság az eltökélt szándékkal, világos látással való cselekvést jelenti, Isten iránti engedelmességgel és mindig csak a salus animarum, a lelkek üdvössége legfőbb törvényét követve.
7. Szeretet és igazság. Az emberi létezés két elválaszthatatlan törvénye: „Tedd az igazságot a szeretetben, és éld a szeretetet az igazságban” (vö. Ef 4,15). Egészen odáig, hogy a szeretet igazság nélkül a romboló jóságoskodás ideológiája lesz, és az igazság szeretet nélkül pedig vak igazságoskodás.
8. Becsületesség és érettség. A becsületesség egyenesség, következetesség és abszolút őszinteségben való cselekvés, önmagunkkal és az Istennel. A becsületes ember nem csak a látszat kedvéért cselekszik egyenesen, és nem fél az elnyomástól, mert nem csapja be azt sem, aki kihívja őt. Nem basáskodik a többiek felett, akiket rábíztak. A becsületesség az az alap, amin minden más minőség fönnáll. Az érettség pedig harmóniát próbál teremteni fizikai, pszichés és lelki képességeink között.
9. Tiszteletteljesség és alázat. A tiszteletteljesség a nemes és finom lélek sajátossága, aki mindig hiteles tiszteletet tanúsít mások iránt, saját feladatával szemben, elöljárói és beosztottjai iránt egyaránt, a titoktartással szemben is. Tiszteletteljes az, aki meg tud hallgatni figyelmesen, és jól nevelten beszél. Az alázat ellenben a szentek és az Isten embereinek az erénye, akik annál inkább növekednek, minél inkább tudatában vannak annak, hogy ők maguk semmik és semmit nem is tehetnek Isten kegyelme nélkül.
10. Bőségesség és figyelem. Minél inkább bízunk az Istenben és gondviselésében, annál inkább a lélek bőségében élünk, és mind nyitottabbak vagyunk arra, hogy adjunk, jól tudván, hogy aki többet ad, az visszakapja. Valójában hasztalan dolog kinyitni a világ összes bazilikájának szent kapuját, ha a szívünket elzárjuk a szeretet elől. A figyelem a részletekkel való törődést jelenti, hogy önmagunk legjavát adjuk, és hogy soha ne szűnjünk meg figyelni saját vétkeinkre és hiányosságainkra.
11. Megfélemlíthetetlenség és készség. A megfélemlíthetetlen nem enged a nehézségek láttán, mint Dániel az oroszlánok vermében, mint Dávid Góliáttal szemben. Merészen és határozottan cselekszik, langyosság nélkül, mint egy jó katona. Meg tudja tenni az első lépést, mint Ábrahám és Mária. A készség pedig a szabadsággal és ügyességgel való cselekvés, anélkül hogy a mulandó anyagiakhoz ragaszkodnánk.
12. Megbízhatóság és mérsékletesség. Megbízható az, aki megtartja vállalásait komolysággal és elvárással, aki egyedül is megtart mindent, aki maga körül nyugalmat áraszt, mert soha nem árulja el a bizalmat, amit beléje vetnek. A mértékletesség – az utolsó erény ebben a felsorolásban, de nem a fontossági sorrendben – az a képesség, mely lemond a fölöslegesről, és ellenáll a mai uralkodó fogyasztói szemléletnek. A mértékletes bölcs, egyszerű, lényegi, kiegyensúlyozott és állhatatos. Isten és a szegények szemével nézi a világot. Életstílus, mely a másik elsőbbségét tekinti.
Ferenc pápa végül Óscar Romero érsek imádságával fejezte be karácsonyi jókívánságait: „Lehet, hogy nem látjuk meg fáradozásaink beteljesülését, de ez a különbség az építőmester és a segédmunkás között. Segédmunkások vagyunk, és nem építőmesterek, szolgák, és nem a Messiás. Annak a jövőnek a prófétái vagyunk, ami nem a miénk.”