«

ápr 28

25 éves a salgótarjáni Jó Pásztor Katolikus Óvoda

2018. április 16 – 21-ig „HÁLA-hét” keretében ünnepelte 25 éves születésnapját Nógrád megye első katolikus óvodája Salgótarjánban.

címkép

A gyermekek ünnepi készületét nekik szóló színvonalas programok színesítették. A hét folyamán járt az óvodában a Zenebona Társulat, akik felköszöntötték a szülinapos óvodát. Ugrálóvár és arcfestés is várta a gyermekeket. Erre a szép ünnepre elkészült az óvoda jubileumi évkönyve, ami az elmúlt 25 évet öleli magába.

Április 20-án délelőtt egy hatalmas torta várta a gyermekeket. Délután az Acélgyári Szent József templomban Pintér Béla – keresztény zenész, énekes adott egy fergeteges koncertet. A gyermekek vele együtt énekelték az ismert dalokat. Felnőttet, gyermeket egyaránt megérintettek Pintér Béla dalai.

Másnap Április 21-én délelőtt 10 órakor kezdődött az ünnepi hálaadó szentmise, amelyet Dr. Beer Miklós megyés főpásztorunk celebrált. A huszonöt éves évforduló minden családnak és az egész városnak is az ünnepe. – „Ajándékként tekintünk erre az alkalomra, a gyermekekre, az óvodában dolgozókra, a segítőkre és a sok közös élményre. – mondta dr. Beer Miklós váci megyéspüspök. – A Mennyei Atya jóvoltából minden jóval meg vagyunk ajándékozva az életben, van ételünk, italunk és friss levegőnk, de a személyes szeretetünk is szükséges a teljes élethez. A csodálatos teremtett világban pedig a gyerek a legnagyobb ajándék a szülők számára.”

A szentmise után ünnepi köszöntők következtek. Bali Imréné, az óvoda vezetője mondott köszönetet mindazoknak, akik közbenjárásukkal, munkájukkal, felajánlásukkal és imáikkal segítik az intézményt: Ez az alkalom a hálaadásról szól és nincs természetesebb dolog annál, hogy az Isten házában jöjjünk össze ünnepelni. Hálát adok, hogy jelen lehettem az óvoda születésénél és azóta is azon munkálkodhatom, hogy olyan intézmény lehessen, ahol jó gyermeknek lenni. Hálát adunk azokért az első szülőkért, akik vállalták, hogy gyermeküket a keresztény értékrend szerint szeretnék nevelni még 1992-ben. Ők heten voltak az óvoda alapító szülei. Hálát adunk egykori esperesplébánosunkért, dr. Lébényi Antalért és egykori püspökünkért, Keszthelyi Ferencért és jelenlegi püspökünkért, dr. Beer Miklós fenntartónkért, aki a mai napig biztosítja óvodánk működését és mindig szeretettel gondol ránk. Hálát adunk az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) munkatársaiért, akik segítenek napi feladatainkban és mindig számíthatunk egymásra. Hálát adunk dr. Bercsényi Lajos főigazgató, főorvosért, aki az óvoda alapítója. Ő az, aki hitt abban, hogy a városban szükség van keresztény szemléletű óvodára és azon munkálkodott és munkálkodik ma is, hogy imádkozni tudó, szeretetet kereső és adni tudó igaz keresztény embereket neveljünk. Hálát adunk első vezetőnkért, Lantos Juditért. Az ő szellemisége alapozta meg óvodánkban a katolikus nevelést.”

Dr. Bercsényi Lajos főigazgató főorvos, az óvoda alapítója elmondta: – „A végtelenség emberi ésszel felfoghatatlan. Ettől még megkérdőjelezhetetlenül igaz, hogy sem a térnek, sem az időnek nincs vége. Isten léte tény, hiszen a világ nem önmagától keletkezett. Legnagyobb kincsünk a hit. Ezt megkapni Isten kegyelméből lehet, de megtartani és továbbadni elsőrendű kötelességünk – hívta fel a figyelmet, majd a nagy család szeretetét megsokszorozó óvoda szellemiségéről szólt, ahol az óvónők és a dajkák szülői szeretettel fogadják, tanítják és nevelik a kisgyermekeket.”

Fekete Zsolt, a város polgármestere örömmel szemlélte az ünnepi szentmisén egybegyűlt gyerekeket, hozzátartozóikat és a híveket. Kifejtette: hálás azoknak a pedagógusoknak, akik áldott munkával nevelik az óvodásokat. A kicsik szemében vidámság, az arcukon derű látszik. Ők is tudják, hogy jó kezekben vannak és megfelelő nevelést kapnak. „Azért dolgozunk, hogy a gyerekek ebben a városban legyenek majd boldog felnőttek és később itt vállaljanak munkát. Reményeink között szerepel, hogy a katolikus óvoda mellett iskola is nyíljon” – tudatta a polgármester.

Lux Ambrus tanügyigazgató is köszöntötte a jelenlévőket. Hangsúlyozta: az óvodának rendkívül nagy szerepe van abban, hogy a kisgyerekekből később milyen felnőttek lesznek. Példaértékű munka folyik a katolikus óvodában.

Az ünnepség végén dr. Beer Miklós pápai áldást nyújtott át Bali Imrénének, aki aztán kitüntető oklevelekkel köszönte meg a támogatók és a kollégák munkáját. Az ünnepi szentmise az óvodások műsorával és közös lufi eregetéssel ért véget.