«

okt 06

Új iskolaépület megáldása Isaszegen

 cím

A péceli Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda isaszegi telephelyén 2020. szeptember 22-én került sor az új iskolaépület megáldására. Az 500 millió forintos fejlesztést a Váci Egyházmegye saját forrásból finanszírozta. A katolikus iskolára való igény a helyi szülőkben jelent meg, ők kezdeményezték a péceli iskola isaszegi telephelyének létrehozását. Az isaszegi iskolában már több mint 80 diák tanul, a jelenlegi 2020/2021. tanévre az első osztályba másfélszeres volt a túljelentkezés. Hálát adunk az Úrnak, hogy a Váci Egyházmegyében is nagy igény van katolikus iskolára és hogy Isaszegen is módunk volt arra, hogy méltó körülményeket biztosíthassunk tanulóinknak, pedagógusainknak.

Az új épület aulájában hangosan csengő „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” köszönéssel fogadták az énekkaros gyerekek az ünnepségre érkezőket. Szép egyenruhájukban várták az ünnepség kezdetét, mögöttük a Zsoltár-rock együttessel készültek arra, hogy dalaikkal tegyék egyszerre vidámmá és emelkedetté az ünnepség hangulatát.

Külön köszönjük, hogy az ünnepséget Vécsey László és Nacsa Lőrinc országgyűlési képviselő urak is megtisztelték a jelenlétükkel.

A déli harangszót követően Almási Zsuzsanna intézményvezető nyitotta meg az ünnepséget. Beszédében kiemelte – tovább építve Böjte Csaba testvér gondolatát, miszerint „Ha az emberre valaki szeretettel néz, az olyan, mint a napfény, amely az alvó magot kihozza a földből…” -, hogy minden gyermek egy-egy virágszál: mindenki másmilyen virág, egyedi, van, amelyik később bont virágot, van amelyik korábban, de mindegyikük csodálatos. Az örömteli pedagógiai munkát csak erősíti, ha erős, hívő, támogató szülői közösség áll a gyermek, az iskola mögött. Isaszegen egy 2015-ben született szülői álom valósult meg 2020-ra.

Igazgató Asszony köszöntőjét követően Selmeczi Zoltán, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának főigazgatója mondta el ünnepi beszédét. Az ünnepség előző napi előkészületeire visszaemlékezve elmesélte, hogy a tanítási időben egy-egy osztályterembe benézve, a gyerekek külön felszólítás nélkül, „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” köszöntéssel fogadták őt is. Ez az élmény, az erős szülői háttér az iskola mögött, a folyamatosan növekvő gyermeklétszám az intézményben, az igény a katolikus iskolára Isaszegen a tökéletes visszaigazolás: az iskolában hit van, meggyőződés, amiért érdemes dolgozni. Jó, hogy az Egyházmegye biztosítani tudta ennek az iskolafejlesztésnek a megvalósulását. Főigazgató Úr köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki a fejlesztés megvalósulásában, az engedélyezési folyamatokban részt vett.

Ezt követően Dr. Budaházi Árpád szülő, az iskola egyik megálmodója mondta el köszönő beszédét. Neki két gyermeke is az iskola tanulója már. Háláját fejezte ki mindazoknak, akik segítségével, munkájával ez álom valóra válhatott.

A beszédeket követően a Zsoltár-rock együttes és az iskolai énekkar közös előadása nem csak szórakoztatott, de egyben rá is hangolta a jelenlévők lelkét az iskola megáldására a gyönyörű énekekkel és az iskola tanulói által felolvasott könyörgésekkel. Az áldás előtt Marton Zsolt megyéspüspök úr arról beszélt, hogy Jézus Krisztus is tanító volt. Azon kérdésére, hogy mit tanított Jézus, a gyerekek válaszoltak: szeretet, jócselekedetet. Püspök Úr kiemelte, hogy milyen fontos a tanítás, a tanítói munka.

Az iskolaépület, a tanulók és a pedagógusok magáldását követően Marton Zsolt megyéspüspök úr, Almási Zsuzsanna igazgató asszony és Selmeczi Zoltán EKIF főigazgató a nemzeti színű szalag átvágásával, valamint Igazgató Asszony és Főigazgató Úr a köszönőajándékok átadásával zárták a rendezvényt.

- Selmeczi Zoltán -